BLOG

Az energia

2019.09.08 15:16
Az energia

Bármilyen mélyre ásunk, atomok, elektronok, protonok, kvarkok, kvantumok szintjén, a végeredmény nem anyag, hanem energia.

Világunkban minden energia. Bármilyen mélyre ásunk, atomok, elektronok, protonok, kvarkok, kvantumok szintjén, a végeredmény nem anyag, hanem energia.

Kevés jelentőséget tulajdonítunk neki, pedig nagyon fontosak. Minden, amiről tudomásunk van, a milyenségéről van tudomásunk, azaz a tulajdonságáról. Lehet az szín, szag, nagyság, vagy íz, puhaság, konzisztencia, hang, vagy akár szépség.

Vonzódunk a szépség iránt, biztonságot, egyensúlyt sugall. Azt mondják, a szépséggel együtt jár a jóság és az igazság. Ki ne törekedne minderre eme trió együttesére. Mindenben ezt keressük, igyekszünk eggyé válni vele. Szeretnénk, ha átitatódnánk velük, ha életünket ezek határoznánk meg.

Kutatjuk az igaz utat, igyekszünk becsületesek és jók lenni, és próbáljuk körül venni magunkkal szépségekkel, igazsággal, jósággal, és egyben azzá is válni.

Szép autó, szép lakás, kert, ruhák, stb. az otthonunkat, aminek a rezgését nap, mint nap átvesszük különösen fontosak, kényesen óvjuk és építjük, díszítjük… de mit is díszítünk?! Elsősorban az ürességet, a tisztaságot, a rendet. Csak a tiszta vizet lehet málnaszörppel ízesíteni, az üres tiszta elmét lehet pozitív gondolatokkal feltölteni, és egy üres vászonra lehet égbekiáltó csodákat festeni.

Ha az otthonunk üres az nem otthon, de ha zsúfolt, akkor sem az. Az otthon használati tárgyakkal lesz teljes, és kiegészítőkkel lesz barátságos. Persze itt is elsődleges az arány… ami által pont jó lesz (mint egy finom  leves…). Ha egy lakás ízléses, funkcionális tárgyakkal van felszerelve, szinte könyörög néhány kiegészítőért. Egy-két szobanövényért, festményért, szoborért. Ettől érzi teljesnek az ember. Ez a néhány kiegészítő lesz a fűszer a levesben, bazsalikom a salátán, vagy az a csipet bors a húson, amitől tökéletes lesz.

Webáruház készítés
paypal